BLOG

Egészen kiskorom óta tartottunk kutyát. Anyukámék nagy állatbarátok és a kutyák mellett sokáig tartottunk cicát, csirkét, nyuszit is. Mindig állatok között éltem és most sincs ez másként. Mivel a napokban sikeresen vásároltunk egy szép családi házat Gyöngyös mellett, úgy döntöttünk, választunk magunknak egy másik négylábú családtagot a már meglévő...

Jelenleg a xv.kerületben, Rákospalotán élek egy 60 m2-es lakóparki lakásban. Ez a második saját lakásom, az elsőt Szentendrén vettem még 2009-ben, hitelből. Sajnos a nagymamám a halála közeledtét érezve elindította a majdani "hagyatékával" kapcsolatos ügyeket. 6 gyermekéből csupán anyukám törődött vele igazán, (illetve egy másik gyermeke de ő...

Budapest Pride

2017.07.01

A Budapest Pride, ha valaki nem hallott volna róla, egy felvonulás, ami a melegek jogaiért kampányol. Az elfogadásért, tiszteletért és egy élhetőbb Magyarországért, ami a homoszexuálisokat illeti. Van-e létjogosultsága? VAN! Addig, amíg azért vernek meg, rúgnak ki, bántanak, vagy különböztetnek meg hátrányosan valakit, mert a saját neméhez...

Az első terhességemnél 19 éves voltam. Milánnal, (a kisfiam) elég zavartalan volt a 9 együtt töltött hónapunk. 5 hetesen tudtam meg a terhességem és nagyjából ezzel egyidőben kezdődtek a tüneteim is. Sűrübb pisi, erőteljes szagérzékelés, vágyódás egyes ételek vagy ízek iránt és természetesen a reggeli rosszúllét ami nálam egész napos volt. Emiatt...

hírek! Gazdagabb lettem egy szuper MAcbook Air-el, így végre tudok rendesen írni és nem kell angol billentyűzetet használnom! Éljeeeeeen :)

Szépségversenyek, müszempillák, müköröm, müfogsor, szolárium, paróka, 10 kg smink? Akkor tulajdonképpen miröl is szól ez a verseny? Mert hogy nem a szépségeről és mégkevésbé a gyerekekről, az fix! Normális ez egyáltalán? ezek az anyák átgondolják mit csinálnak a gyerekeikkel? egyáltalán mi értelme van ennek az egésznek?

A hajhosszabbitás ma már egy abszolut ismert és széleskörben alkalmazott szépészeti "beavatkozás". Sok olyan nőnek segithet, akinek szálkásodásra, töredezésre hajlamos haja van és emiatt nagyon lassan vagy szinte egyáltalán nem is akar nőni. fontos tudni, hogy az erősen töredezett haj, jóval lassabban nő hiszen folyamatos kezelést igényel, és a...

Állatkertben

2017.05.10

Imádom az állatkertet. Az állatokat sok szempontbol jobban kedvelem mint az embereket, ezért ha a közelükben vagyok az megnyugtat és feltölt. Magával az állatkert intézményével vegyes érzelmekkel viseltetek mert valahol sajnálom őket, hiszen rabságban töltik egész életüket de ha körbe nézek a világban és látom hogy mi megy nap mint nap, hogyan...

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el