Hajhosszabbitás?

2017.05.10

A hajhosszabbitás ma már egy abszolut ismert és széleskörben alkalmazott szépészeti "beavatkozás". Sok olyan nőnek segithet, akinek szálkásodásra, töredezésre hajlamos haja van és emiatt nagyon lassan vagy szinte egyáltalán nem is akar nőni. fontos tudni, hogy az erősen töredezett haj, jóval lassabban nő hiszen folyamatos kezelést igényel, és a sürü "utánavágás " miatt sajnos minimális láthatósága van a hossz növekedésnek. De azoknak is sokat segit, akiknek nagyon vékony szálú hajuk van és nincs a hajnak tömege. egyszóval, ez alapvetően egy jó dolog.

Én 18 évesen alkalmaztam elöször, amikor egy komolyabb stilusváltás következtében megszabadultam a raszta hajamtól. Én naiv, azt hittem könnyedén kibonthatom de sajnos nem igy lett. Gyakorlatilag tőből kellett levágni a hajamat. Akkor ez borzasztóan megviselt és nagyon rosszul éreztem magam. Többnyire kendőben jártam, amig nem hallottam az akkor még újdonságnak számitó lehetőségről. El is látogattam az akkoriban legismertebb szalonba, amely ma is a Jászai Mari téren található. Többek között Kelemen Anna is hozzájuk járt. Hát...maradjunk annyiban hogy ez az árukon is meglátszott. akkor még csak a varrás és a csomózás közül lehetett választani.

Varrás 

Varrást kizárólag olyan hosszú hajon lehet alkalmazni, amely alkalmas egy fonat biztonságos elkészitéséhez tehát a haj minimum vállig ér. A fodrász 3-4 sor fonatot készit a saját hajunkból, amelyhez hozzá varrja az előzetesen feltresszelt hajat. Ez a technika kényelmes ám hosszú távon nagyon kellemetlen mivel az erős fonatnak köszönhetően a haj csúnyán megtörik és a tresszelt haj töve a saját hajunk tövénél korpásodásra és bepállásra is hajlamos. ezt persze a legtöbb fodrász tagadja, de mivel másfél évig viseltem igy hajat, ezért én tisztában vagyok azzal hogy ez bizony igy van. 

Csomózás

Hát ez a legkevésbé sem nevezhető dekorativnak. Bár már relative elavultnak mondható és iszonyúan káros a hajnak, sokan használják és szeretik is. Ilyenkor a fodrász egy gumis cérna segitségével gyakorlatilag oda csomózza a póthajat a saját hajunkhoz. ez a fodrásznak iszonyúan megterhelő munka egyébként. Nekem ezzel a technikával készitették el a fent emlitett fodrászatban a hajhosszabbitást életemben elöször. Teljes fejre volt szükségem, hiszen nem rendelkeztem takaróhajjal. Reggel 10:00-tól egészen este 22:00-ig ülltem ott. A csomózás nagyon fájdalmas. fontos tudni, hogy ilyenkor gyakorlatilag teljesen a hajtövekig csomózza le a fodrász hogy ne essen ki, a lenövés ellenére is minél tovább tartson. azonban meg kell jegyezni hogy amellett hogy ez egy drága technika ugyan úgy mint a varrás, szanaszét roncsolja és töri a hajat. elsősorban maga a cérna az, ami széttöri. amikor lekerült a hajamról, a hajam azon a részen, ahol a cérna tartotta a póthajat teljesen megtört.....
az már egy plussz probléma hogy ez látszik ki a legjobban és a legkevésbé dekorativ.....

Hőillesztés

Vannak, akik nem kedvelik, mivel ezt egy speciális, ragasztási célra használt anyaggal csinálják. Ez a keratin. Tudnod kell azonban, hogy a keratin a hajszálaidban is természetesen megtalálható anyag. Nyilván nem ilyen formában de megtalálható. Ilyenkor a fodrász apró tincseket készit a saját hajadból, majd az előre bekeratinozott és kitincsezett hajat a tiédhez illesztve, ezzel a speciális "ragasztóval" végülis oda ragasztja. Én kedvelem ezt a megoldást, mert talán ez a legkevésbé látható eljárás, hosszan tart, a tincseket kevésbé hagyod el és szépen lehet formázni, kontyba vagy lófarokba fogni a hajadat. ez nem is különösen drága. Többnyire 100 ft /tincsért rakják fel a hajat de ez nagyon változó. egyetlen bökkenője, hogy ezzel bizony időben vissza kell menni a fodrászhoz (többnyire 2-3 hónap) és "újra kell rakatnod" mert ha lenő, csúnyán berasztásodhat.

Mikrogyürüzés

A mikrogyürüzés egy kifejezetten kimélő eljárás a hajadnak és neked is. Itt az előre bekeratinozott póthajtincseket bár oda illesztik a hajadhoz, nem ragasztással oldják meg. Egy kis gyürüt helyeznek a saját hajadra. A tincsedet beledugják ebbe a kis gyürübe, majd a bekeratinozott tincset mellé dugják és egy fogó segitségével szépen összenyomják. ez az eljárás egyáltalán nem káros a hajadra, nagyon tartós, sokáig hordható és ha valami miatt hirtelen le kell szedned a póthajat vagy ne adj isten nem tudsz hirtelen elszaladni a fodrászodhoz (mert nincs pénzed rá pl..) akkor te magad is könnyedén eltudod távolitani. Én öszintén ajánlom. Jelenleg én is ezt hordom!

Nem mindegy, kihez mész....

2016 decemberében, hosszú kihagyás után úgy döntöttem újra meghosszabbitom a hajam. elég sokáig volt rövid, amit szintén nagyon szerettem de szükségem volt egy kis változatosságra. Mivel a testvérem nagyon elégedett volt az ő fodrászával, igy hát én is elmentem hozzá. Szigetszentmiklóson egy nagyon ismert lányról van szó. A nevét és a szalont sajnos nem irhatom meg...

Miután elmentem hozzá, meg is beszéltük a részleteket. 200gramm hajat vásároltam tőle. Mivel szürke szinü hajat szerettem volna, megkértem hogy platina szint hozzon majd, lehetőleg erős, vastag szálú legyen mivel a saját hajam is olyan és nem szeretném ha nagyon elütne tőle. Továbbá kértem egy keratinos kezelést is és egy kis igazitást mielött felhelyezné a hajat.  Pár nappal később, mehettem is hozzá hiszen a haj megérkezett és meg is volt az időpontom. Elöször az egyenesitéssel kezdtük.

Keratinos kezelés 

Ez elsősorban a haj szerkezetét állitja vissza vagy legalábbis valamelyest regenerálja. Töredezett, szálkás hajra nagyon jó. emellett van egy olyan tulajdonsága hogy egyenesiti azt. Nos, nálam nem hogy semmit nem csinált de még szárazabbnak éreztem mint elötte volt. Sőt, még töredezettebbnek. az hogy ki se egyenesitette már szinte lényegtelen is........Fizettem érte 9.000 Ft-ot!

Ezután jött a festés

Nos, ez lett volna az áhitott eredmény. Hát a fodrász azzal kezdte a festést hogy a saját hajamat, ami nagyjából a vállamig ért, lefestette csokibarnára. Hogy miért nem csak a tövét? Pláne hogy amikor oda mentem szürke volt a hajam? Nemtudom.... Nekem már ott gyanus volt hogy ez el lesz cseszve, de mivel a fodrász a fodrász és én nem szeretek bele okoskodni mások munkájába igy hát inkább hallgattam. Ma már tudom hogy nem kellett volna...

Miután elkészült a festés, kicsit vágott a hajamból. Mivel nedves volt a hajam nem is igazán érzékeltem hogy milyen sokat vág és honnan. ezután következett a póthaj. A platina szőke hajat szürkével festette be amit ha jól tudom, kallosból kevert ki. többször elmondta hogy reméli befogja majd a festék mert hogy erre igazából speciális szürke festék kellett volna. 

"Már sorry, de ha tudod hogy a vendéged speciális hajszint szeretne, mi a jó szarért nem szerzed be a szint?????"

át engem már ez kellő képpen lesokkolt..végülis sikerült egy szürke szint elérnie de hát mondanom sem kell hogy marhára nem a fenti képen látható szin lett belőle, sokkal inkább egy ősz hajszin eredményét kaptuk. Majd fogta és elkezdte felpakolni a hajamra a tincseket. Nagyjából két órába telt mire felrakta. amikor lefésülte, akkor szembesültem vele hogy a takaróhajamat, gyakorlatilag kb 10 centisre levágta. Tehát takarásra pont alkalmatlan volt. Úgy tudnám elmesélni a kinézetét, mintha lett volna egy szép, derékig érő, selymes hosszú szürke hajam és a fejem tetején egy 10 centis csutka. De ha ez még nem lett volna elég, képes volt a barna hajamra felpakolni a szürke hajat és NEKEM KELLETT SZÓLNOM, hogy ugyan fesd már össze légyszives....és mivel a frissen festett barna hajamat szivatni már nem lehetett, igy végül a szürke póthaj tövét és egy részét festette be csokibarnára. Nagyjából a fülem aljáig, hiszen addig ért a saját hajam is. Az eredmény elkeseritő volt. egyáltalán nem azt kaptam, amit kértem. Igénytelen, minősithetetlen szart csinált 140.000 Ft-ért. Megvásároltam a speciális sampon, balsam, olaj készletet is és haza mentem. az első hajmosás után lettem figyelmes rá, hogy a póthaj vége málik szét mintha gumiból lenne. Ez akkor szokott történni, amikor a végtelenségig világositasz egy hajat és elégeted a végét VAGY akkor, ha ősz hajat világositasz....

Már eleve ettől kiborultam, de aztán miután elöször begöndötitettem a hajam, nap végére elkezdett összeállni és rasztásodni az egy hete felrakott haj. Elküldtem erről a képet a fodrásznak, aki közölte hogy ez nem raszta hanem gubanc és amugy ha ő göndöriti a haját, az is néha rasztásodik.

Hát én nem tudom hol él ez a kiscsaj (mert hogy 20 éves) de ekkora baromságot életemben nem hallottam. Ő lehet hogy 3 éve rak fel hajakat de én már 11 éve hordok hajat, minden technikát kiprobáltam már és kenem vágom ezt az egészet igy hát tisztában vagyok vele ha valaki szarul dolgozik és azt is, ha szar hajjal. Végülis ennyiben maradt a dolog addig, amig ki nem derült hogy ősz hajat adott el nekem. ami alapvetően egyáltalán nem lett volna probléma, tekintve hogy eleve szürke hajat kértem tehát azt csak szinezni kellett volna vagy minimálisan pigmentálni de ez a cifra hülye, képes volt leszőkiteni az ősz hajat azért hogy aztán szürkére fesse. Nos a 60 centis haj, 35 centis lett egy hónap alatt. annyira széttört hogy kénytelen voltam másik fodrásszal levágatni a végét csak hogy az a gond, hogy 90.000 Ft-ot fizettem a hajért. 

2017.áprilisában végül sikerült elmennem egy jó barátnőmhöz, aki vidékről költözött fel budapestre és helyezkedett el egy nagyon szép, kulturált szalonban. Amikor észre vettem, hogy a hajam csomokban áll és egy merő raszta igy s.o.s-ben hivtam Edinát hogy segitsen. A szabadnapján képes volt csak az én kedvemért bemenni a szalonba, hogy segitsen. Nos......amit láttunk, az nem volt mindennapi. 

A szigetszentmiklósi fodrász háztartási ragasztóval tette fel a hajat, aminem eredményeképpen nem tudtuk semmivel sem leoldani. A hajamat tőből le kellett vágni vagy amit meg tudott menteni Edina, azt bontogatnia kellett. Több órát ülltem ott és szenvedtem. A fejem már annyira fájt, hogy a hányinger kerülgetett. 

Edina csodálatos munkát végzett, a hajam gyönyörü lett. Sajnos sokat vesztett a hosszából és a saját hajam is megsinylette hogy rossz fodrász kezei közé kerültem, azonban hála Edinek, végül sikerült menteni a menthetőt. 

Nagyon gondoljátok át hogy milyen technikát választotok és kizárólag bevizsgált hajat engedjetek feltenni. Ha fodrász hozza a hajat, adjon mellé papirt hogy honnan van a haj. továbbá kérjetek számlát amennyiben tudtok, mert sajnos csunyán ráfázhattok! 



Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el