Terhesség : 7.hét

Az első terhességemnél 19 éves voltam. Milánnal, (a kisfiam) elég zavartalan volt a 9 együtt töltött hónapunk. 5 hetesen tudtam meg a terhességem és nagyjából ezzel egyidőben kezdődtek a tüneteim is. Sűrübb pisi, erőteljes szagérzékelés, vágyódás egyes ételek vagy ízek iránt és természetesen a reggeli rosszúllét ami nálam egész napos volt. Emiatt sokat fogytam az első 12 hétben amit aztán persze gyorsan pótóltam. Milánnal a pocakom nagy és "hegyes" volt ezért gyanítottuk hogy fiúról van szó. Édeset egyáltalá nem kívántam, akovászos uborkát azonban gyakorlatilag kilószámra faltam. A szülésem 2009.08.23-án indúlt be hajnali fél 3-kor. Semmi fájdalom, a magzatvíz sem folyt el, egész egyszerűen éreztem hogy itt az idő. Egy belső késztetés felébresztett majd édesanyámmal elindultunk a kórházba. Ott közölték hogy már 3 újjnyira tágúltam . Mind ezt örömmel fgadtam, hiszen fájdalommentesen történt az az időszak, ami másnak komoly kínokat okoz. Ott burkot repesztettek (elfolyatták a magzatvízet) és elindúlt a vajúdás. 9 és fél óráig tartott a szülésem, fájdalomcsillapítást nem kértem mert szerettem volna teljesen természetes úton csinálni mindent. Végül Milán 11:35-korlátta meg a napvilágot. Egészséges, gyönyörű és borzasztóan nyugodt újszülött volt.
Nos, ez a terhességem, így 8 év elteltével egészen más. Nemtudom a koromra fogni, hiszen 28 éves vagyok ami valljuk be, elég fiatal tehát elkezdtünk a párommal agyalni, hogy mégis miért vagyok ennyire "rossz állapotban"?
A terhességi tesztemet az elmaradt havim után 1 nappal csináltam és gyakorlatilag világított a két piros csík. Azóta folyamatosan tesztelem hiszen annyira vártuk a kis jövevényt hogy most minden héten biztosak akarunk lenni, velünk van még! A rosszúlléteim már 3 hete tartanak. Nekem enyhe reggeli rosszúllétem van, ébredés után igénylem azt a fél órát amíg rendbe jövök de ehhez csak kicsit feküdnöm kell és innom sok folyadékot. Utána egész nap rendben vagyok azt leszámítva, hogy kb 13-14 óra körül rám tőr egy iszonyú mértékű fáradtság. Ilyenkor többnyire lefekszem aludni 2-3 órát de volt, hogy 6 óra hosszát aludtam át. :D
Este azonban jön a feketeleves ugyanis durván 19:00-tól erős hányinger, öklendezések és émelygések keserítik meg az esténket, amíg el nem alszom. Mind ezt csak fokozza, hogy az orrom teljesen ki van száradva, emiatt el van dugulva így nehezebben lélegzem. A pocim brutálisan nő. Milánnal durván a 13-ik héten volt ekkora.
Sokat olvasunk a párommal a terhességről, szeretünk felkészültek lenni mindenből! :D Van rá esély hogy egyből két kis csodát kaptunk hiszen a fentebb felsorolt tünetek arra utalnak. Most pénteken megyünk majd a második UH-ra, ahol remélhetőleg már láthatjuk a kisbékánk vagykisbékáinkat!
Részletezés
Tünetek : Hányinger (erős), émelygés (erős), fáradékonyság, durva hangulatingadozások, gyorsan növekvő pocak, érzékenység, mellfeszülés.
Változó test : A körmeim erősek, gyorsan nőnek. A körömágy nem repedezik mint korábban. A hajam erősebb, dúsabb és fényesebb. A bőröm egyre szebb. Kevésbé zsíros és üdébb is.
Súlygyarapodás : 3 hét alatt 6 kg.
Jelenlegi súly : 51 kg.
Kiindulási súly : 46-47 kg. (alkatilag vagyok vékony)
Ételek, amiket kívánok : Kovászos ubi, paradicsom minden mennyiségben de a legjobb a Topjoy spicy tomato, chipsek, levesek.
Ételek, amiktől undorodok : Édesség, tejtermékek.
Illatok amiket kedvelek: Frissen vágott fű illata, virágok illata, a párom parfüme, testápoló.
Szagok, amiktől rosszúl vagyok : Más férfiak parfüme, édes női parfümök, cigaretta füst, állatok szaga.


